FANDOM


Tortolla
Image of Tortolla
Nem

Férfi

Faj(s)

Teknős Ős

Szint

84 Elit

Életerő

322,480

Reakció

Barátságos: Horda, Szövetség

Hovatartozás

Hyal Őrzői (Guardians of Hyal)

Helyszín

Hyal Hegy, Kőris-Tó (Ashen Lake)

ÉletrajzSzerkesztés

Tortolla részt vett az Ősök Háborújában, ám a démonok egészen addig nem tartották számottevő veszélynek, amíg ki nem mutatta a foga fehérjét. Habár lassú és nyugalmas volt az erős állkapcsa és lábai könnyedén széttapostak egy-egy démont. Ráadásul kőkemény bőre és teknője megvédte őt a legnagyobb démonok támadásaitól is. Ő azon kevés Ősök egyike, akik túlélték az Ősök Háborúját és egészen a Hasadásig a Kaldorei-ekkel tartottak. Ám a csata után visszavonult a Hyal-re mondván regenerálódásra van szüksége, így a Hyal Hegy buja erdejeiben kezdte aludni hosszú álmát.
Tortolla2.jpg
Azonban a Kataklizma felébresztette, majd később az Alkony Pörölyének (Twilight's Hammer) kultistái elfogták és a csatlakozásra ösztönözték. Azonban eredménytelenül, így képtelenek voltak létrehozni gonosz képmását Nemesis-t. Tortolla később kiszabadult a druidák és segítőik által és árnyát, Nemesis-t is sikerült semlegesíteni a Tűzföldeken (Firelands), ahová az Alkony Pörölye húzódott vissza a vereség után.

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki