Varok Saurfang
Vitalap0this wiki
Varok Saurfang Főhelytartó vezette az Új Hordát a Szövetségessekkel karöltve az Ahn'Qiraj rovarinvázió ellenében, Kalimdor egyik védelmezője és a Horda expedíciós seregének, a Kor'kron egyik hadvezére. Varok a legendás harcos, Broxigar testvére, aki Rhonin (Rónin) embermágussal együtt Korialstrasz (avagy Krasus; Krázus) vörös sárkánymágus visszavitt az időben, egészen az Ősök Háborújának idejében, hogy így, a többszörösen veterán (Első-Második és már Harmadik Háborút is megélt) ork harcos segítse a Kaldorei Ellenállást.
Varok Saurfang ugyanakkor a World of Warcraft alatt a játékosok igazi Chuck Norris stílusú emblematikus szereplőjévé vált, köszönhetően -az amúgy tipikus Harcos képességnek-, a Hasításnak (Cleave), amellyel egyszerre 10 embert is képes volt sebezni. Ebből adódóan a híres sorozatszínész rúgásainak erejét is túldimenzionálva jött létre a hozzáértő játékosok által folyamatosan bővített legenda. Íme (jó) néhány, csak a poén kedvéért:
- Saurfang TUDOTT a Szövetségről, csak hagyta játszani őket.
- Az Ördög Saurfang altja (mellékese).
- Saurfang az Ősisteneket használja táskának. A Négy Lovas (The Four Horsemen) pedig innen jöttek elő.
- Egyszer az öt Ősisten kihívta Saurfang-ot egy pókerpartira. Saurfang gyanakvóan tekintett C'thun (hatalmas) szemére.Yogg-Saron pedig csalt (a gondolatolvasással). Ezután 1337 másodperccel a játszma kezdete után Saurfang elzárta az Ősisteneket Azeroth eldugott pontjaiba.
- A nyálkás iszapszörnyek (Sludge) akkor jöttek létre, amikor Saufang szellentett fürdőkádjában.
- Saurfang képes Szélvihart (Whirlwind; Harcos képesség) kelteni. Egy ilyen ismert, név szerint az Örvény (Maelstorm).
- Saurfang 6. szintű ("Tier 6") páncélkészlete nem páncél. Az a bőre. Saurfang egyszemélyes raid alatt megölte Sargerast. Emlékezetes volt az eset, mert akkor hajolt le maga Saurfang, hogy megnézze, van-e valami értékes Sargeras hullájánál.
- Saurfang kasztja nem Harcos, ő Saurfang. "Fő" titulusát azután kapta, hogy megitta az összes sört a Sörfesztiválon (Brewfeast).
- Saurfang teremtette az Ősisteneket...és a Titánokat.
- Saurfang egyetlen hasítása azonnali halált okozott a Lich Királynak. Saurfang nem használ Kegyetlen Csapást (Mortal Strike), az az automatikus támadása. Saurfang képes varázspálcákat használni, azokkal is széthasítja célpontjait. Ha Saurfang megöl, nem veszíted el a szokványos -10% tartósságot: Minden páncélod széttörne és soha többé nem térhetnél vissza hulládhoz. Új karakter készítése sem volna lehetséges, az is azonnal meghalna.
- A valóságban a Darkmoon Card: Greatness (Feketehold kártya: Nagyság) nevű epikus bizsu Saurfang lábkörmének egy darabja.
- Kil'jaeden egyszer beszélt Saurfanggal és arra kérte, segítse minden élet eltörlésében. Saurfang segített és kezdésnek meg is ölte Kil'jaedent. Ennek tudható be, hogy Kael'thas nem Kil'jaedent, hanem Saurfang-ot idézte meg a Napkútból. A Napkút amúgy is azért vált démoni átkok áldozatává, mert Saurfang benne végezte el "nagy dolgát" és a Dead Scar (Halott Heg) is akkor keletkezett, amikor eldobta fejszéjét. Durotárban is így jött létre a Borotvahegy (Razorhill) kanyon.
- Saurfang árulja Nerfarian sárkányúr fejét. Továbbá képes sárkányokat beidomítani, mivel Ő alkotta meg a Sárkányrendeket.
- A káoszfémek (Fel Iron) 20%-a valójában Saurfang-ból kikerült baktériumok. Saurfang ellenáll a gyógyításoknak.
- A Fény (Light), amit a templomos lovagok és papok használnak, valójában Saurfang dühe: Egy naruut vett fel kis bizsunak.
- Draenort nem Ner'zhul pusztította el. Saurfang dühében rombolta le, amikor Ner'zhul a fejszéjéhez nyúlt. A széttört Külvilágban nincs legendás tárgy, mert Saurfang Ogrimmarban van.
- Saurfang megöli azt is, aki nem is létezik. Saurfang képes az Örvénylő Éter elvontságában is fennmaradni: Termet a saját lába alá földet. Az élet eredeti jelentése is Saurfang. Saurfang képes helyben látni és megtámadni azt is, aki téren kívül kerül vagy a túlvilágon van.
- Halálszárny (Deathwing) nem Saurfang epikus hátasállata. Nem méltó rá, meg amúgy is mindig elbújik, ha meglátja az orkot.
- Saurfang a Blizzard Entertainment valódi alapítója és a játékmesterek (Game Master) is Saurfangnak dolgoznak. Ha Saurfang saját klánjából kidobna valakit, annak avatárja nemcsak törlődne a karakterlistából, hanem ki is tiltaná az egész játékból. Ha Saurfang feloszlatná klánját, minden szerver megsemmisülne.