World of Warcraft Wiki
Advertisement

A zsákmány (angolul: Loot) egy gyűjtőfogalom minden összeszedett tárgy esetében. A holttestekből és tárolókból (például ládák, hordók) összeszedhető különféle tárgyak és pénz, a begyűjtő foglalkozások után megszerzett alapanyagok valamint a küldetéstárgyak tartoznak ebbe a csoportba. Továbbá magát a zsákmány megszerzésének metódusát zsákmányolásnak (angolul: looting) nevezik.

Zsákmányszerzés egyedül[]

Loot table

A zsákmányasztal

A szóló játék alatt a játékos a holttestre kattintva érheti el a benne rejlő esetleges tárgyakat. Az átvizsgálható hullák ekkor látványosan "csillognak", jelezve, hogy található náluk valami. A jobb-kattintással megnyílik a "zsákmányasztalt" (angolul: Loot Table) (még akkor is, ha nincs mit kiszedni belőle). A jobboldali Shift gomb lenyomásával "autoloot" lép érvénybe, így a rendszer magától kiszed mindent a holttestből, kivétel a Bind on Pickup ("Megszerezve lélekhez kötődik") tárgyakat. Ezeket a tárgyakat csak az előzetes rákérdezés után szedi fel, hogy eldöntse; véglegesen az övé legyen vagy egyszerűen otthagyja azt. Mindig vissza lehet térni a már korábban leölt holttestekhez mindaddig, amíg el nem tűnik.

Zsákmányszerzés csapatban[]

Partiba lényegesen bonyolultabb a zsákmány megszerzése. A parti/raid vezetője határozhatja meg a zsákmányszerzés lehetséges módjait. Ötféle zsákmányszerzési módszer létezik:

  • Free for All ("Mindenki mindent vihet") - Ebben az elosztási módban nincsenek szabályok, bárki is ér el a szörny holttestéhez először, a benne található összes értéket viheti. Nagyon igazságtalan, mert egyes feladatkörökben vagy pillanatnyi figyelmetlenség miatt néhány csapattag akár mindenről lemaradhat.
  • Round Robin ("Robin forgás") - A "Mindenki mindent vihet" módszerhez képest (valamivel) igazságosabb, mert minden egyes holttest után külön fordulók lépnek érvénybe. Ekkor az adott fordulóba kerülő csapattárs vizsgálhatja át az adott holttestet, de még ekkor is mindent elvihet belőle.
  • Group Loot (Csoportzsákmány) - A "Robin forgáshoz" hasonló, de itt a vezető már a beállított paraméterek szerint tárgyelosztást vezet le. A rendszer az elosztás opciói és azok prioritásai közt sorsolással (angolul: Roll) dönti el a tárgy tulajdonjogát (lásd lentebb).
  • Need before Greed ("Mohóság előtt a szükség") - Ebben az elosztási módban a "Csoportzsákmány" tárgyelosztási rendszere annyiban módosul, hogy a program részben(!) magától eldönti a zsákmány sorsát azzal, hogy csak azok választhatják a "Need" opciót, akiknek kasztja képes használni az adott tárgyat. Ez leginkább a páncélzatra és a fegyverzetre vonatkozik, és a készítők nagyon jól behatárolták a lehetőségeket is. A Dungeon Finder által létrejött véletlenszerű partik elsődleges elosztási módja, és kitűnő védelem a ninják ellen.
  • Master Loot ("Mester zsákmány") - Ebben a módban a vezető, illetve a raid során kinevezett "zsákmánymester" (angolul: loot master) jogává válik az értékesebb tárgyak elosztása. Ekkor csak is kizárólag a kinevezett játékos dönthet a zsákmány sorsáról, a többiek pedig személyesen sorsolhatnak érte a normál 1-100 közötti roll során (parancssora: /roll). A sorsolás során az nyer, aki a legnagyobb értéket kapja ki. A nyertest csak ezután illeti meg a zsákmány, a zsákmánymester pedig a tárgyra rákattintva kijelöli a csoportot, majd a győztes játékos nevét, így átadva jutalmát.

A holttestekből/tárolókból szerzett pénzből a csoport létszáma szerinti szétosztás során -a zsákmányszerzés módjától függetlenül- minden tag részesül.

A vezetőnek joga van eldönteni a tárgy elosztásának minőségbeli paraméterét is. Ebben az esetben az adott minőségbeli szint alá került tárgyakért nem lép érvénybe az elosztási rendszer, hanem az adott zsákmányszerzési szabályokat figyelembe véve megszerezhetők. A szürke, és a fehér tárgyakért soha nem folyhat osztozkodást.

A küldetéstárgyra nem vonatkozik egyik zsákmányelosztási mód sem. Bármelyik csapattag, amelyik rendelkezik a megfelelő küldetéssel, "Mindenki mindent vihet" alapon összeszedheti a kizsákmányolható holttestekből/tárolókból a tárgyat.

Zsákmányopciók: Szükség, Mohóság, Kibűvölés, és Átadás[]

Loot

Az elosztást segítő menü

Ez a speciális menü a "Csoportzsákmány", és a "Mohóság előtt a szükség" zsákmányopciók alatt jelenik meg. Minden egyes tárgy esetén külön menü jelenik meg, de minden esetben 3 (a 3.3.0 javítás után 4) lehetőség közül lehet választani.

  • Need (Szükség) - A két dobókockával jelképezett szükség választásával a játékos elviheti a tárgyat. Ha a tárgy a megszerzése után lélekhez kötődik, a program a biztonság kedvéért egyszer rákérdez a döntésre.
  • Greed (Mohóság) - Az aranypénzzel jelképezett mohóság választásával a játékos elviheti a tárgyat. Ha a tárgy a megszerzése után lélekhez kötődik, a program a biztonság kedvéért egyszer rákérdez a döntésre. Abból a célból van, ha a játékos nem kívánja használni az adott tárgyat, de szívesen értékesítené azt.
  • Disenchant ("Kibűvölés") - A széttört pengéjű kard jelképezi a kibűvölést, a tárgy szétszedését. Ez az opció megegyezik a Bűvölés (Enchanting) foglalkozás által megtanulható Disenchanting képzettséggel, de ebben az esetben nincs szüksége a játékosnak a bűvölés ismeretéhez, mert a rendszer a sorsolás után azonnal szétszedi a tárgyat, majd a belőle kinyert mágiaesszencia a nyertesnek adja át, ugyanakkor mégis csak akkor érhető el, ha a partiban/raidben van legalább egy bájolásra képes tag. Ha a tárgy a megszerzése után lélekhez kötődik, a program a biztonság kedvéért egyszer rákérdez a döntésre.
  • Pass (Átadás) - Az "X" jelképezi az átadást, ekkor a játékos teljesen kimarad az adott tárgyért folytatott elosztásból.

Az elosztást segítő menü bizonyos ideig marad fenn, ez a tárgy ikonja alatt megjelenő csík mutatja, ami ha elfogy, az osztozkodásból lemaradt játékos hoppon marad. Az első három lehetőség során a program levezet egy sorsolást és az nyer, aki 1 és 100 között a legnagyobb értéket éri el.

A három, tényleges elosztásról döntő lehetőség természetesen rendelkezik egyfajta elsőbbségi rendszerrel is, ahol a "Szükség" áll elől, és a "Mohóság" illetve a "Kibűvölés" egy szinten állnak. Ez utóbbi kettő közül végül az kerül előre és folytat le sorsolást, amelyiket a legtöbben választottak.

Egyéb opciók[]

  • Sok csapatban amikor "megszerezve lélekhez kötődő" tárgyra bukkannak, minden tag passzolja azt, kivétel akinek szüksége van rá, és ezt előzetesen meg is említette. Bár ez a rendszert nem véd a ninja jellemektől, mégis sokan ragaszkodnak még ehhez.
  • A begyűjthető ércek, és virágok esetében előzetes sorsolással szokás eldönteni a megtalált forrás sorsát. Ha a győztes ezután újabb lelőhelyet fedezz fel, illik azt átadni a korábbi vesztesnek, vagy kimaradni az érte folyó sorsolásból.
  • A lenyúzható bőrökért is lehet sorsolni, de már a parti kezdetén jobb megkérni a csapattagokat, hogy mindent szedjenek ki a holttestekből, különben a nyúzók nem tudják megszerezni a bőröket.
  • Ha a csoport vezetője önfejűnek tűnik, addig az esetleges ninja-tag mindent megszerezhet mindaddig, amíg a vezető nem lesz hajlandó átállítani a zsákmányszerzés módját (vagy kidobni a tolvajt a partiból).
  • Előfordul, hogy egy instában egy magas szintű játékos egy vagy több társát segíti a jobb tárgyak megszerzése során (ezt szokás "húzásnak" is nevezni). Ez inkább olyan klánokra jellemző, akiknek vezető tagjai szívesen segítik az alacsonyabb szintűek felszerelkezését, és ekkor általában a húzó játékos a "Mester zsákmány" módszert használva igazságosan elosztja a zsákmányt.
  • A ládákat gyakran a csoport legmagasabb szintű játékosa nyitja fel először, és szedi ki a számára használható tárgyakat, majd őt követi a második legmagasabb és így tovább. Ez persze a lezárt ládák esetében nem működhet így, hiszen ekkor a zsivány vagy a zárrobbantó bomba/kovácsolt kulcs tulajdonosa nézhet bele először a ládába, ha azelőtt nem kérik meg a szabály betartására.
  • Sokan nem szeretik, ha harc alatt valaki a hullákban kotorászik, mivel a zsákmányszerzési szabályok szerint a felugró elosztó menü vagy a pénz csörrenése megzavarhatja őket, ezért a csata végeztével illik átkutatni a holttesteket. Ha egy nagyobb csatát (általában a boss-harcok) követően meghal akár egyetlen csapattag is, szokás a zsákmányszerzéssel várni a feltámadásáig.
  • Az tárolókban (ételes láda, hordó .stb) szerezhető tárgyakért néha sorsolások folynak, de a gyógy- és mannaitalokat általában a tanknak, illetve a gyógyítónak szokták ingyen átadni.

Zsákmányszerzés a harcmezőn[]

A harcmezőkön (Battlegrounds) is van mód kifosztani a megölt holttesteket. A fosztogató a holttestből némi aprópénzt szedhet ki, ugyanakkor így ellehetetleníti a halott játékos szellemének visszatérését is, ugyanis ha a játékos szelleme a sírkertből (angolul: graveyard) nem ér vissza mihamarabb halálának helyszínére, a rendszer automatikusan a legközelebbi sírkertbe teleportálja, ahol meg kell várnia a beépített feltámasztási procedúra végét. Emiatt érdemes várni egy kicsit, mielőtt kiszednénk legyőzöttünkből azt a pár ezüstöt.

Zsákmány etikett[]

  • Olvasd el a tárgy leírását, mielőtt sorsolnál érte!
    • Tud, hogy a karakterednek kell is a tárgy, vagy hogy egyáltalán tudja is használni azt.
    • Tud, hogy mi növeli meg a karaktered kasztjának statisztikáit, és hogy mi a specialitása.
    • Tud, hogy egyáltalán rajtad-e van már az adott tárgy.
  • Ha minden fellelhető tárgyra szükséged lenne, érdemes megbeszélni azt a többiekkel. A szükség választásával ugyan a mohóság felé kerekedsz, de nem jársz jobban, ha más is igényt tart az adott tárgyra.
  • Érdemes egy kicsit utánajárni az elérhető insták zsákmánylehetőségeinek (és esetleges odaszóló tárgyjutalmas küldetéseinek), hogy megéri-e egyáltalán, és ha igen melyik főellenség dobja az áhított tárgyat.
  • A Bind on Pickup tárgyakat -mivel megszerzésük után automatikusan lélekhez kötőnek-, nem adhatod át a mellékes karakterednek (WoW szlengben: Alt), nem teheted be az aukcióba, és eladni sem érdemes, mert nagyon keveset adnak érte a kereskedők.
  • Légy nagylelkű, ha tudod, hogy az adott tárgynál jobbat is tudsz szerezni/készíteni magadnak.
  • Mindig nézd meg a leölt holttestek tartalmát, így még ha teli is van az összes táskád (és nem szeretnél kidobni semmit belőle), akkor is eloszthatod a pénzt, és a holttest megérintése után a csapat többi tagja is hozzáférhet (persze ez nem ugyanaz, mint a "Mindenki mindent vihet" zsákmányolás).
  • A kommunikáció bár hosszú, de érdemes megoldási lehetőség. Ha az adott instában egy bizonyos tárgyra tartasz igényt, mások rákérdezhetnek ennek okára. Ha annak ellenére, hogy becsülettel megválaszoltad igényedet, mégis figyelmen kívül hagyják, hamar keress egy új csapatot.
  • Ha Te vagy a csapatvezető (akinél az irányítás van), soha, de soha NE nézd el egy ninja ténykedését. Elsőre még meglepetésként érhet, de azután a többiek érdekben mindenképp szabadulj meg tőle, és távolítsd el a csapatból. Persze ez kis létszámú partik jellegzetessége, és ha az insta újraindítása után visszatérne a "vitatható" szándékú illető, még mindig jobb, ha bent hagyod, mint hogy el se induljon a parti (remélve, hogy nem fog újra "lopni").
  • Ha egy csapatban problémád támad, próbáld megbeszélni a többiekkel. Ha ezután sem változik a helyzet, küldj bizalmas üzenetet a vezetőnek, és kérdezd meg, hogy szándékába áll-e intézkedni vagy sem. Ha még ezek után sem változik semmi, hívd fel a figyelmet azzal, hogy kilépsz, ha nem történik érdemi lépés az igazságtalan helyzet felszámolásba.

Egyéb zsákmányelosztási módok[]

Egyes csapatokban és a klánok esetében rendszeresen túl megy a játék beépített zsákmányelosztási-rendszerein, mint amit a Blizzard nyújtani tud. Léteznek számtalan más elosztási módszerek is (mint a DKP rendszer), ami tovább bontja a zsákmány feletti osztozást.

  • Raid-ek alatt gyakran egy csapattag csak egy tárgyat vihet el, így a többiek sem távoznak üres kézzel. Ha a csoport vezetője ennek ellenére egynél több tárgyat enged át ugyanannak a játékosnak pusztán azért, mert azokat is megnyerte a sorsolás során, érdemes lesz felkérni a jutalmazottat, hogy legyen igazságos, és adjon át egyet a második helyzetnek.
  • A foglalkozási receptek esetében a csoport vezetője csak azt engedi sorsolni, aki rendelkezik nemcsak a megfelelő képesítéssel, hanem elég magas is a recept megtanulásához (általában személyes üzenet formájában a résztvevőnek saját foglalkozásával kell ezt bebizonyítani ("linkelni" a foglalkozásablakát) a vezetőnek), és a sorsolás végeztével megkövetelik, hogy azonnal tanulja meg a receptet, nehogy később aukcióba tegye.
  • A kiváltható tárgyak néha az adott raid végén, a rendes tárgyakért lefolyt sorsolás után kerülnek képbe, ekkor általában csak azok sorsolhatnak, akik semmit sem nyertek az adott raid alatt. Ez azért lehet fontos, mert a kiváltós tárgyak többsége vagy ritka nyersanyag lehet jó epikus felszerelések készítése során vagy mert kaszt-specifikus páncél-felszerelésekre válthatók be.

Másodlagos sorsolás[]

Ha a "Mester zsákmány" módban a sorsolás során két vagy több játékos ugyanazt a számot kapja ki, akkor le kell vezetni egy másodlagos sorsolást közöttük. Az elosztási menü persze automatikusan működik, és ha véletlenül kettő vagy több ugyanolyan eredmény jönne ki, a rendszer egy rejtett sorsolással dönt köztük a tárgy sorsáról.

Megjegyzések[]

A játékosok között van egy egyszerű félreértés, mely szerint egy adott mob-nál található ritka tárgy megszerzésének esélye növekszik azáltal, ha sokat megölnek belőle. Ez egy hamis feltevés, teljesen másképp működik a dobási esély; Az adott tárgy esésének esélye minden egyes megölt mobtól független, tehát ha egy bizonyos tárgy esésére csak 1%-nyi esély van, akkor a többi mobnál is 1% lesz, és nem fog növekedni attól, hogy sok elpusztul belőle.

Továbbá a zsákmányszerzési lehetőségek nem függnek a csoportvezető kasztjától, maximum a zsiványok szerezhetnek némi extra pénzt a Zsebtolvajlás használatával, de azt is csak emberszerű lények esetén.

Lásd még[]

  • Insta zsákmány - A különféle insták/raid-insták zsákmányai.
  • Ninja - WoW-szleng; Azokat a játékosokat szokás így nevezni, akik szándékosan elveszik más játékosoktól a számukra fölösleges/használhatatlan tárgyakat.
Advertisement